Ma van hátralévő életem első napja.

Mostban létezni.

Fáradt vagyok.

Minden szükséges tudás a birtokomban van.

Zsong a fejem.

Elképzelem,ahogy hátradőlök. A víz kellemesen hűsít.

Csak fekszem a víz felszínén és hagyom, vigyen amerre csak kedve tartja.

Nem irányítok. Semmit. A dolgok úgyis történnek.

Az akaratomnál ezerszer nagyobb erők hatnak.

Számtalanszor mondtam már a dagálynak,hogy ne jöjjön.

Ha úgy akarom,mondom.Jólvan?! :)

Talán így könnyebb. Talán így kevesebb vizet nyelek.

Van víz,amit így is-úgy is le kell nyelni,hogy a folyadékháztartás rendben legyen.

De nem egészen mindegy,hogy lebegés közben nyelem,vagy a parton kiabálva.

Hát lebegjünk és sodródjunk. Kényelmesen. Lustán elnyúlva.

Amőbalét,légy üdvözölve. Nincs ok pánikra.

Ide írom,mert a másikat lezártam.

Hét évvel ezelőtt ilyenkor jégbefagyva álltam az osztályos főorvos előtt,míg kimondta az ítéletet,amit addigra már tudtam. Robotpilótára kapcsoltam. Mert gyenge voltam. És csak így tudtam túlélni. Csak így tudtam tenni a dolgom.

Az önsajnálat ideje sosem jön el. De mélyen együtt érzek azzal a szegény csajjal, aki bármilyen csapás is érte, ment és tette a dolgát.

Nem kellett volna hét évet várni ezzel. Türelmes vagyok. Elérkezett a pillanat,hogy visszanézzek.Hogy végigsimítsam a hátát annak a lánynak és büszke legyek. Arra, hogy alternatívákat keresett még akkor is,mikor már senki sem látott. A csodán túl nem volt esély. Arra,hogy abban a három hétben mindenre és mindenkire gondolt. Odafigyelt. Cselekedett. Gyengeségből fakadó emberfeletti erő. Megalkuvásmentes tettrekészség.

Akkor tanultam meg remegni. Mert más érzelemnyilvánítás nem fért bele. Se az időbe,se a térbe.

Éveken át mardosott a tehetetlenség érzése. Nem volt hatalmamban változtatni a történéseken. Megdöbbentő véletlenek sorozata. A tervszerű elvégezte a feladatát. Hiába próbáltam elkapni a pillanatot, mindig kisiklott a kezeim közül.

...panelban élni.
Beköltözöl.Az első években túljutsz a pettingen.
A szomszéd hosszú hónapokon át felújít,megszámlálhatatlan polcot helyez el a falon.Beázik a fürdő és a vécé.Kifestesz újra. Meg újra.
Megtanulod,hogy nincs túl sok csiszolópapír és festék,csak elég vagy nem elég.
Mikor a gyerekszobában felpúposodik majd lehullik a vakolat,úgy érzed,
közel a csúcs.Most már jó,így tökéletes.
Ekkor egy kellemes vasárnap reggel esni kezd az eső - a nappalidban.
Békés,kéjes kérdésedre,hogy ugyan mit is csinál,kedves szomszéd vasánap reggel,a válasz az,hogy szőnyeget tisztít.
Igen,szép lassan elkap az örvény,ennél jobb már nem lehet.
De mégis.Felszáradt a nappalid.Hol nem áztál még?
Valóban,a konyha még száraz - volt.Feltételeznéd? Hogy a mennyezeti lámpából hullik Rád az áldás, némi vezetékes víz kíséretében.
Igen! Ez is lehetséges! A gyönyör nem hagy alább.
Ám az elektromos vezeték is kiszárad egyszer...Te viszont még nem piheghetsz kielégülten.
Mert mi ez az égett szag?Nem,nem a konyhádból jön.
Igen,a folyosó úszik füstben.Valóban,a szemétledobó füstöl.
Azt gondolod,leöntesz némi vizet és kész? Haha!
Úgysem jutsz be a fekete füsttől,esélyed sincs elérni a szemétledobót.
Nem gond,majd a tűzoltók megoldják,Te csak élvezd,hogy jó magasan laksz a szemétledobó melletti lakásban.
Már érzed,ahogy a tested megfeszül,tudod,hogy ezt a bűzt még hetekig szagolod,mert valaki,aki gondosan ügyel a boldogságodra,felgyújtotta a kukát.
Gyönyörtől hánykolódva felmosod a szemétledobó helyiséget, nyögdécselve konstatálod,hogy nincs annyi domestos, és azt is, hogy a gyerek több napig sikálhatja a bringáját,hogy újra kék legyen - bár a fekete is egy szín...
És már fel sem merül,hogy véget ér az orgazmus.Csak várod a folytatást.